Connecting Europe – Beszámoló


Március 9 és 15 között Petivel részt vettünk a Szicíliában megtartott tréningen, melynek témája a kapcsolatépítésen túl új non-formális tanulási módszerek megismerése illetve egy a szervezők által kidolgozott projektfejlesztési módszer megismerése volt. A részvevők bolgárok, törökök, portugálok, görögök, németek, lengyelek és persze mi ketten magyarok voltunk. Én ezelőtt még nem voltam hasonló Youth in Action képzésen így nem is voltak nagy elvárásaim.
A szemináriumon szó volt a Youth in Action program jelenéről és jövőjéről, valamint tapasztalatokat cseréltünk arról, hogy kinek mit is jelent a non-formális tanulás. A harmadik naptól kezdtük neki igazán a szakmai munkának. A vezérfonalat adó feladat során egy-egy csoportnak potenciális projekt témát kellett választania (például önkéntesség, fiataloknak szóló prevenció stb.) és miután összegyűjtöttük a témánkkal kapcsolatos szükségleteket, célokat, módszereket, hiányosságokat; problémákat; javítani valókat, magunknak kellett egy ifjúsági programot megtervezni majd ezt prezentálni a többi csapatnak.
A szakmai munkán túl a legfontosabbnak azt érzem, hogy az egy hét alatt megismertük mennyire különböznek és hasonlítanak szokásaink, felfedeztük a várost, új ismeretségeket kötöttünk, számtalan tapasztalatot szereztünk és ami az egyik legfontosabb: magunkat is jobban megismertük.
Szerintem egyszer mindenki próbálja ki magát egy ilyen képzésen ha teheti, megéri 🙂

Ciao
Gyöngy & Peti

Reklámok